„Talán érdemes lenne megbíznunk a szeretetben…”

A szeretetnek az a természete, hogy átadja önmagát. Szenved, ha nincs senki, akinek ezt megteheti, és akkor is, ha nincs, aki ezt érte teszi meg. Ha nem adjuk át magunkat a szeretetben, és nem találunk rá arra, aki mindent odaadna értünk, akkor magányosak leszünk a földön.

Az egész életünket a boldogság utáni vágy hajtja, a szeretetet keressük, és ha rátalálunk, gyakran birtokolni akarjuk, rátelepszünk. De a szeretet szabad, csak adható, és nem birtokolható.

Jézus Krisztus megmutatta, hogyan kell szeretni. Ő szeretetben önmagát adta értünk, vállalva a szenvedést és a kereszthalált. Nem állnánk jól, ha Jézus csak birtokolni akarna bennünket. Mi lenne velünk? Ugyanígy annak a szerettünknek sem jó, akit csak birtokolni akarunk.

A teremtett világ létezésének rendje a szeretet tiszta logikája, vagyis az átadás. Nézzük meg a természetet: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). Ha átadjuk önmagunkat a szeretetben, akkor a szeretet megsokszorozódik, boldoggá tesszük a másik embert, és mi is boldogok leszünk, mert aki ad, az duplán kap.

Jézus Krisztus a szeretetre építette az országát. Nem bízta a véletlenre, kizárólag a másik emberre a mi boldogságunkat. Ő itt van velünk, hogy végtelen szeretetével megajándékozzon. Nem kell mást tennünk, minthogy befogadjuk őt, és akkor nem leszünk magányosak, megtapasztaljuk, hogy szeretve vagyunk, és megnyílik a szívünk a jóra, a szépre, az igazra már itt a Földön érezve a mennyország édes ízét, mert hiszen „Isten országa köztünk van” (ld. Lk 17,21), amely „átlép időn és téren”.

Mindig érdeklődve olvasom, hallgatom azoknak a megnyilatkozásait Istenről, a szeretetről, akik nem tartják magukat istenhívőknek. Számomra nagyon megkapó és megható párbeszéd hangzott el „A csillagok között” című sci-fi filmben két fiatal asztronauta között, akik már több mint két éve a világűrt kutatták, és szeretteikre gondolva eszméltek rá arra, hogy valójában mi is a szeretet:

Amelia: A szeretet nem valami képzeletbeli dolog, hanem jól leírható erőhatás. Nem lehet lényegtelen.
Cooper: Fontos szerepe van, hogyne! A társadalomban a kötődéseink, a gyermeknevelés…
A.: Halottakat is szeretünk, annak mi a társadalmi haszna?
C.: Semmi.
A.: Akkor lehet, hogy egy más funkciót is betölt, egy olyat, amit eddig nem gondoltunk. Lehet a szeretet a lenyomata vagy az átszűrődése egy magasabb dimenziónak, amit tudatosan nem érzékelünk. Engem a világűrön át is hajt valami egy emberhez, akit nem láttam tíz éve. És aki minden valószínűség szerint meghalt. A szeretet tehát az egyetlen és számunkra is érzékelhető dolog, ami átlép időn és téren. Talán érdemes lenne megbíznunk benne, ha nem is értjük még a működését…

Egyszer egy festőművész barátom így fogalmazott: Annyi út vezet a mennyországba, ahányan vagyunk. A fent olvasott párbeszéd is egy ilyen út lehet, amikor más megfogalmazásban, de ugyanarról beszélnek, mint mi keresztények.
Mindannyian megtapasztaltuk már a szeretetet, Istent, akivel akkor találkoztunk először, amikor létre hívott bennünket. Azóta is – kimondva, vagy kimondatlanul –, vágyakozunk utána. Ilyen egyszerű ez.
Szeressünk, szeressünk és csak szeressünk!

„Igen rövid parancsot kaptál: Szeress, és tégy, amit akarsz. Ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha korholsz, szeretetből korholj; ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld; a szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad.” (Szent Ágoston)

Kovács Ágnes
EWTN Katolikus Televízió