Állítsuk irányba az életünket!
Az életben, a természetben, környezetünk működésében számtalan olyan képpel találkozunk, amely a helyes út egy-egy törvényszerűségére is rámutat mint pl. a vitorláshajó haladása, amelynek átlagsebessége 12-14 csomó
(26 km/h), de megfelelő irányban haladva 30 csomó (56 km/h) fölött is lehet.
Amikor a hajóskapitány érzékeli, hogy a magasból szél támad, akkor a vitorlákat felhúzza, a szél irányába állítja, hogy befogja annak erejét. A vitorlások csak a szél mozgását figyelik. A hajó nem a saját, hanem a szél ereje által halad előre. Ehhez hasonló a mi életünk is.
Nekünk is irányba kell állnunk, rá kell hangolódnunk arra a lelki, szellemi létmódra, amelyben az igaz emberségünk bontakozik ki. Így vagyunk képesek haladni a megfelelő irányba, vagyis az örök élet felé.
A szél, amely előre viszi az életünket, lendületben, úton, ébren tart, és nem engedi, hogy ellankadjon a figyelmünk, elkényelmesedjünk. Ez a Szentlélek. Ha a Lélek erejével, ajándékaival eltelt szívünk, értelmünk és akaratunk vitorláit kihúzzuk, hasítani fog az életünk előre, dacolva a hullámokkal.
Ha valaki eltelt a Szentlélekkel, azt a találkozást többé nem fogja elfelejteni, akkor sem, ha saját hibájából ellankad a figyelme, elállítja a vitorlát, életének irányítása nem optimális, vagyis eltávolodik Istentől. Mert bár nem a Lélek erejében éli az életét, de annak hiányát, az utána való sóvárgást mindig is érezni fogja, és ez talán elég lesz a
visszatéréshez.
Mert milyen a szentlelkes élet? A Lélektől eltelt apostolok különböző nyelveken hirdették a feltámadást, a szél zúgására összeverődött tömeg csodálkozott, hogy mindenki a saját nyelvén hallja, amit az apostolok lelkesen tanítottak. „Teleitták magukat édes borral” (ApCsel 2,13) – kiabálták, és Péter így válaszolt: „Nem részegek
ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk…” (ApCsel 2,15) Az örömtől voltak ittasok ők.
A bérmálkozások idejét éljük. Országszerte vasárnapról vasárnapra, egy év alatt több ezer fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében, ugyanúgy, mint ahogy ez történt a Lélek első kiáradásakor. A Szentlélek ajándékainak kegyelme eltörölhetetlen. Megkaptuk, hogy azokkal embertársainkat szolgáljuk, megteremve a Lélek gyümölcseit: „a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtartóztatást” (Gal 5,22–23), amelyek a mások javára, szolgálatára fordított erőfeszítésben érnek be, megtapasztalva a legnagyobb ajándékot – a közösséget.
Mert „mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1) az emeleti teremben, még akkor is, ha néhányan kételkedtek. A közösség erejének a gyümölcse pedig az abban való hit, hogy Isten közöttünk van, még akkor is, ha egyesek szívében kétely lakozik. Isten bennünk, embertársainkban, a közösségben, az Egyházban van, amelynek hajója egy irányba tart.
Bontsunk tehát vitorlát együtt, egymásra vigyázva, egymást erősítve, bátorítva, és ha embertársunk figyelme lankad, segítsünk neki az irányt tartani!
Kovács Ágnes
EWTN Katolikus Televízió
